„Szinte nem is ismertem más tájat, mint ezt a Hudsonmentit, a felhőkarcolók vonulatával, mely az évek során a szemem láttára gyarapodott, szökkent égre, tekervényesedett, sűrűsödött azzá a merev, változhatatlan kődzsungellé, melyet ma ismerünk, tövében az öblön ingázó hajókkal, kompokkal és Szabadság Miasszonyunkkal vagy Miss Libertyvel, ahogyan némely európai bevándorlók nevezték a megpillantásakor, amint kőtalapzatán, patinás köntöse fenségében, zárkózott arccal a habok fölé nyújtja karját.
Néha úgy látom, az egész világmindenség gyűlt a kedvemért ennek a szigetnek a területére. A remény és a könnyek szigetére. Az egyszerre bedaráló és épületes csoda helyszínére, amely az ír parasztot, a calabriai pásztort, a német munkást, a lengyel rabbit vagy a magyar hivatalnokot amerikai honpolgárrá változtatja, miután a nemzetiségét lehántotta róla.”
Gaëlle Josse könyve 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi díját.
Gaëlle Josse (1960) francia írónő, jogot végzett, újságírást és klinikai pszichológiát is tanult. Néhány Új-Kaledóniában töltött év után Párizsban telepedett le, ott él és dolgozik. Költőként indult, majd regényíróként vált igazán ismertté. Főbb művei: Les heures silencieuses (2010), Nos vies désaccordées (2012), Noces de neige (2013), L’ombre de nos nuits (2016), Une longue impatience (2018), Une femme en contre-jour (2019), Ce matin-là (2021).
Az eddigi legnagyobb sikert az Ellis Island utolsó őre (2014) című regénye hozta meg számára, amely rangos franciaországi elismerések mellett 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi díját, és azóta számos nyelven megjelent.