... A kabaré 1901. november 16-án késő este debütált Pesten. Nem volt fényes a fogadtatása. Alig pár száz nézője volt, és azok sem tudták eldönteni, mit kezdjenek vele. Egyszeri alkalomra szánják ezt a mulatságot, vagy hosszabb időt is el lehet a társaságában tölteni? Ám, hogy ez a "hosszabb idő" akár egy évszázadot is jelent majd - erre még a legmerészebb fantáziával megáldott pestiek sem mertek gondolni. A kabarét ridegen, bizalmatlanul fogadták. Később, ahogy a század egyre viharosabbá vált, s a világot sűrű, fekete felhők borították be, a szórakoztatásnak ez az új formája nálunk is termékeny talajra talált.

A történelmi változások a kabaré nézőterén nem látszottak olyan rémisztőknek, amilyenek a valóságban voltak. A nevetés - ha csak percekre, félórákra, vagy akár egész estékre is - mindent megszelídített. A legdermesztőbb pillanatokban is földerítette a nézőket. S még a pesszimistákkal is el tudta hitetni - legalábbis arra a néhány órára, amíg az előadás tartott - , hogy nincs okuk az aggodalomra, mert nem született olyan földi hatalom, amely az embert a legősibb, vagyis a szabadsághoz való jogától tartósan képes lenne megfosztani.

A nevettetés műfajainak eszköztára - a bonyodalom és félreértés, a helyzet- és jellemkomikum - kiválóan alkalmas arra, hogy a közönség kitombolhassa magát. A kabaré a század legzordabb viszonyai között is (és azok ellenére is!) fel tudta vidítani az embereket. Ha a pesti kabaré csak ennyit nyújtott volna nézői számára, akkor is megkülönböztetett hely illetné meg a huszadik század embergyógyászatában.

De ennél többre is képes volt! A kabaré meg- és feljegyezte, és közreadta, kibeszélte e száz esztendő minden baját, kínját és keservét, a világégéseket, a helyi konfliktusokat, a hétköznapok apró-cseprő kellemetlenségeit. Kellér Dezső "egyfajta történetírásnak" nevezte a kabarét. Gábor Andor pedig azt állította, hogy a kabaré nem más, mint újságírás a színpadon, vagyis "a közönség mulattatása mindannak a persziflázsával, ami ferdén és rosszul történik, holott jól és okosan is történhetnék, vidám, de néha keserű csúfolódás a közállapotok, helyesebben: közhelytelenségek fölött, füttyentés ott, ahol szitkozódni is lehetne, nevetés, mely a fogcsikorgatás helyét foglalja el".

A kabaréra minden időben szükség volt. Leginkább akkor, amikor a cenzorok éberen figyeltek minden elhangzó szót, az áthallásokat, a félreértelmezhető utalásokat, a célzásokat. A pesti kabaré még gúzsba kötve is olyan igazságokat tudott a hatalom képébe vágni, melyeket a nézőtéren ülők hangosan ki sem mertek mondani. Az ötvenes évek elején, a hidegháború és a mesterségesen gerjesztett társadalmi változások közepette a kabaréra is új (régi) veszélyek leselkedtek. A második világháború után az emberek fellélegeztek, azt hitték - erre a pesti kabaré egyik műsorának címe is utalt - , most már "szájkosár nélküli" évek következnek. Nem így történt. A kabaréban is folytatódott az iszapbirkózás. A közreműködők pedig minden eszközt igénybe vettek, hogy a műfaj határait és hatókörét tovább tágítsák.

A kérdés mindig az volt, meddig lehet elmenni. Sokszor a legkisebb távolság is elérhetetlenül messzinek tűnt. Ha pedig a kabarénak feszültségoldó szerepet szántak, amire a század utolsó évtizedeiben számtalan példa akadt, olyan kivételes esetek is adódtak, amelyek a közönséget a pesti kabaré legjobb pillanataira emlékeztették.

Száz év humorát és humorkörnyezetét, a nagyváros, az ország bonyolult, korszakokon átívelő fejlődését és ellentmondásait, milliók ízlésvilágát és annak gyakori változásait egyetlen kötetbe nem lehet belezsúfolni. A kabaré teljes írói és színészgárdája sem férne bele egy ilyen kötetbe. Ez a könyv is csak arra tesz kísérletet, hogy a múlt néhány épségben maradt cserépdarabkáját felszínre hozza a mélységből, és a rárakódott sártól, iszaptól megtisztítsa. Hogy az utókor elcsodálkozhassék, kik jártak előttük és milyen nyomokat hagytak maguk után! Megkísérlem a legfontosabb, a meghatározó szereplők felidézését. És annak az útnak nyomvonalát megrajzolni, amelyet 100 esztendő alatt a magyar, a pesti kabaré bejárt. A műfajét, amely a városi szórakoztatás korábbi formáiból, legfőképpen az orfeumból nőtt ki és kezdetben még "cabaret"-nak hívták, s amely fontos szerepet töltött be a huszadik századi pesti polgár életében.

A kabaré körül mindig nagy mozgás volt, százak és százak tülekedtek, hogy közreműködőként bejuthassanak. Mindenki hozott valamit a tarsolyában. Az egyik többet, a másik kevesebbet. A sikerhez gyakran kevés is elegendő volt, máskor a több kevesebbet ért. Minderről a legfőbb ítész, a "tisztelt publikum" döntött. A kabaré a legkisebb időegységnek, a pillanatnak a műfaja. A villámtréfa gesztusok nélkül elmondott pár mondat. A komikus csak a hangját erősítheti föl vagy lágyíthatja el a mindennél fontosabb poén kedvéért. A hatás többnyire egyetlen szón múlik. A nagy körültekintést igénylő jelenetek is így épülnek föl. Ha valamennyi közreműködő - színész, világosító, függönyhúzó - óramű pontossággal teszi dolgát, és a közönség figyelme nem lankad, akkor a tréfák telibe találnak.

A pesti kabaré századik születésnapján aggódva kérdezem: hová tűnt a régi dicsőség? Amit ma kabarénak neveznek, annak szinte semmi köze sincs már a kezdetekhez, az eredethez. Méltatlan a műfaj múltjához, amelynek voltak ugyan rossz és még rosszabb korszakai, de a legjobbak - írók, színészek, tréfacsinálók - megszállottan hittek benne, és küzdöttek, hogy elődeik legjobb teljesítményeihez méltók legyenek. A tehetség kötelezte őket.

Lehet, hogy a műfaj jövője mégsem annyira reménytelen, ahogy azt napjainkban gyakran látjuk? Erre az optimizmusra az jogosít fel, hogy a nevetés az emberi lét egyik alapvető szükséglete. A pesti kabaré száz esztendő alatt, miközben jókedvet árasztott, magas követelményeket állított az utókor elé. A következő száz év kabaristái előbb-utóbb kénytelenek lesznek meríteni belőle. Ha mást nem, ihletet feltétlenül. Lehet, hogy a kabaré már csak megszokásból viseli régi nevét, mert más lesz, mint ahogy megszoktuk. De a lényeg változatlan marad: nevetni, sőt, kinevetni saját féltve őrzött bogarainkat, hibáinkat, hogy kevesebb terhet kelljen tovább cipelnünk!

ISBN: 9789639731424