Esther Jungreis nem sokkal a második világháború előtt született Magyarországon, egy nagy rabbidinasztia tagjaként. 1944-ben apjának, Szeged főrabbijának bejárása volt a zsidó munkaszolgálatosok gyűjtőtáborába. Útjaira magával vitte a kis Esztert és bátyját, akik gyógyszert, ételt és leveleket csempésztek be a táborba. A család maga is megjárta Bergen-Belsent, s életben maradt tagjai a háború után kivándoroltak Amerikába. Esther Jungreis ma ismert személyiség: a Hinéni nevű lelki segélyszervezet alapítója és elnöke, tórát oktat heti televíziós műsorában és rovata van a világ legnagyobb angol nyelvű zsidó lapjában, a Jewish Pressben. Ennek a rendkívüli nőnek az életéről, életfelfogásáról szól az Elhivatott élet, amely valóságos sikerkönyv lett, és számos nyelvre lefordították. A szerző élete fő céljának korunk legnagyobb veszélye, a lelki kiüresedés elleni harcot tekinti. A könyv egyes fejezetei egyebek mellett a Tóra olyan alapgondolataival foglalkoznak, mint a felelősség, adakozás, imádkozás, megbocsátás, könyörületesség. Jungreis rebecen a judaizmusban járatlan olvasókhoz is szólni kíván, ezért semmilyen vallásos előismeretet nem feltételez, közérthetően, szemléletesen ír. A könyv által feszegetett problémák mindannyiunkat - hívőket és nem hívőket, zsidókat és nem zsidókat egyaránt - érintenek.
Részlet az Epilógusból
" ...Újrakezdeni sosem könnyű, s nekem életem során már nemegyszer kellett gyökeresen átalakítanom az életemet: előbb Bergen-Belsenben, majd a svájci menekülttáborban, aztán az Egyesült Államokban, ahol meg kellett tanulnom egy idegen nyelvet, megismernem egy új kultúrát. Most pedig meg kellett tanulnom életem társa nélkül élni, aki házasságunk negyven éve alatt egyszerre volt a legjobb barátom, bizalmasom, lelki támaszom és a rabbim.
A Tóra bölcsessége azonban - melynek már a múltban is annyiszor köszönhettem az életemet - ezúttal is segített átvészelnem a nehéz időszakot. Amint beköltöztem új otthonomba, már folytattam is az írást. Egyszerre új erőt éreztem magamban: minden egyes történet, minden fejezet a bölcsességnek ama mély kútjára emlékeztetett, melyet az Örökkévaló a Szináj hegyén nyitott meg előttünk. Ha ebből a kútból merítünk, megoldást találunk minden problémára, és könnyűszerrel eligazodunk az élet viharos vizein.
Az élet persze változó. Egyszer-másszor mindegyikünknek szembe kell néznie nehéz vagy fájdalmas kihívásokkal. Az, hogy sikerül-e megbirkóznunk velük, a lelki tartásunkon múlik. Ám senki se gondolja, hogy csak a válságos időkben szorulunk rá az Örökkévalóra! A diadal pillanataiban, a legnagyobb sikereink idején is szükségünk van rá. Nélküle üres az életünk. Még s sikerek sem boldogítanak többé; úgy érezzük, valami hiányzik az életünkből. De micsoda?
A következő beszélgetés zajlott le egyszer egy rabbi és egy kisfiú között:
- Tudod, fiam, hol van az Örökkévaló? - tesztelte a fiút a rabbi.
- Ez könnyű kérdés: az Örökkévaló mindenütt jelen van.
- Nem, fiam - felelte a rabbi. - Az Örökkévaló nincs jelen mindenhol, csak ott, ahová az ember odaengedi.
Ezért írtam meg ezt a könyvet. Azt remélem tőke, hogy talán megnyitja az olvasók szívét és életét az Örökkévaló előtt, és olyan áldáshoz segíti őket, amely jobbá teszi az életüket, s amely jogos szellemi örökségük.
Amikor belefogtam az írásba, nem volt kész elképzelésem arról, hány fejezetet tesz majd ki és pontosan milyen témákkal foglalkozik ez a könyv. Történetesen tizennyolc fejezet kerekedett ki - ez a szám a héber nyelvben az élet száma - , és a tizennyolcadik fejezet éppen avval foglalkozik, hogy a nagyszülők milyen nagy hatással vannak az életünkre. Talán e véletlen mögött burkolt jelentés húzódik meg. A huszadik század végéhez közeledve szemtanúi lehettünk, ahogy sorra omlottak össze világunk bálványai, az ateizmus, a kommunizmus, a világi humanizmus és még oly sok más eszme. A huszonegyedik század küszöbét az Örökkévaló után sóvárogva lépjük át. Reménykedem és imádkozom azért, hogy könyvem megkönnyítse ezt a lelki-szellemi útkeresést.
(Fordította: Pető Márk és Vince Eszter)