Amikor a családban meghal valaki, a hozzátartozók összegyűlnek, és emlékeznek. Ebből az alaphelyzetből bontakozik ki Andónisz Jeorjíu többszólamú dokumentumregénye, amelyben a történetszilánkok mozaikdarabjaiból szép lassan összeáll nemcsak egy család, de az egész jelenkori Ciprus tablóképe is. Az egymásba gabalyodó történetszálak fényképek, újságcikkek, irodalmi alkotások, receptkönyvek, személyes levelek közvetítésével életről, halálról, szerelemről, háborúról, száműzetésről mesélnek

„szép lassan, hol az egyiknek, hol a másiknak eszébe jutott egy-egy régi történet, a nagymamáé és a sajátja és másoké is, falusi szóbeszédek, pletykák más rokonokról, mulatságos esetek, de halálesetek és keserűségek és régi szenvedések is, amikre most, évek múltával, ahogy ott ültek mind körben együtt, már nem fájt annyira emlékezni, minden enyhébb volt, nem olyan, mint amikor történt, egy összegabalyodott történetgombolyag, amit kibontanak, az egyik belekezdett, és emlékezett rá a másik is; mindaz, amit mondtak, egybefonódott a jelen eseményeivel, esetleg újságokban olvasott vagy televízióban látott hírekkel; sokáig fent maradtak beszélgetni, habár másnap reggel korán kellett kelni, hogy induljanak a faluba, nekik maguknak kellett kiásni és megnyitni a sírt is”

Részlet a regényből