Részlet a könyvből
Jelenetek kerámiaedényeken
Az ókori görög művészetben a kerámiaedények kínálták a legalkalmasabb felületeket képek vagy akár egész történetek megjelenítésére. Az égetett és festéssel díszített agyagedények ezrei maradtak ránk. Többségüket sírokban találták meg, hiszen az elhunytak mellé helyezték őket. Manapság általában "görög vázákként" emlegetjük e tárgyakat. Pedig az elnevezés félrevezető, hiszen a felettébb változatos formájú edényeket egyáltalán nem virágvázának, hanem különböző funkciót betöltő használati eszközöknek szánták. Például a három fogóval ellátott hüdriában vizet hordtak, a kratérban hígították fel a bort vízzel, a külixből vagy kantharoszból itták a bort, a palackhoz hasonló leküthoszban pedig olajat vagy parfümöt tároltak.
A pontatlan gyűjtőnévre egyszerű a magyarázat. Mivel etruszk nekropoliszokban bukkantak rá az első görög agyagedényekre, kézenfekvő volt, hogy az olaszul edényt jelentő vaso (többes számban: vasi) szót használják. Az etruszkok rajongtak a görög "vázákért", amelyek formái és az alakokkal vagy ornamensekkel díszített képmező közötti kifejező kapcsolat, valamint harmonikus egyensúly még napjainkban is ihletforrásul szolgálhat.
Athén, mint annyi más művészeti ágban, a kerámiakészítés területén is vezető piaci szerepet töltött be. Egyre-másra nyíltak a műhelyek a Kerameikoszban, Athén kézműves negyedében. E műhelyeknek a gyakran festők sokaságát is foglalkoztató tulajdonosai gondoskodtak arról, hogy mind a hazai, mind a külföldi piacot ellássák termékeikkel. Ezeknek az edényeknek - a gyakran egészen kiemelkedő művészi teljesítménytől függetlenül - felbecsülhetetlen a szerepe a történelmi és a tudományos ismeretek szempontjából. Az ábrázolások ugyanis nem csupán a mítoszok világát idézik meg, hanem páratlanul mutatják be a görögök mindennapi életét. Segítségükkel megtudhatjuk, miként éltek a gazdagok és miként a kézművesek, hogyan zajlottak az állatáldozatok, illetve a birkózóversenyek, milyenek voltak a részeges tivornyák, és hogyan búcsúzott a család az elhunyt harcostól. Mi több, e képsorokon és jeleneteken olyan tárgyak láthatók, amelyek az évszázadok során elvesztek vagy megsemmisültek, ezért csupán írásos feljegyzések maradtak fenn róluk. Köztük említhetjük a remekmívűen kidolgozott asztalokat, székeket, ládákat, az értékes, hímzéssel gazdagon díszített ruhákat, az otthonok, vagy akár egy bronzöntőműhely berendezési tárgyait. Arról nem is szólva, hogy edények sokaságán láthatók olyan istenszobrok vagy hű másolatban olyan egykori festmények, amelyek egyszer s mindenkorra elenyésztek. Néhány szakértő állítása szerint a görög vázafestők olykor idézeteket vagy irodalmi részleteket ültettek át vizuális kifejezőeszközökkel némely edényen. A feliratok révén könnyen azonosítható a nagy költőkettős - Szappho és Alkaiosz - a csőrös boros edényen. Az ilyen edénytípus persze kiválóan alkalmas volt tivornyák megjelenítésére, amikor is egy vagy két vendég alighanem az i. e. 7. század végén és a 6. század elején élt két lírikus verseit szavalta.
E kalathosz tanúsága szerint az emberábrázolás alapvetően változott meg az i. e. 5. századra. Már nem veszik szigorúan a szembenézetet, azzal pedig végképp felhagynak, hogy a geometrikus korban szokásos módon mintegy jelzésszerűen kapcsolják össze a testrészeket. Bizony, az i. e. 6. és 5. század fordulóján következtek be a jelentős, máig ható változások. Az újfajta emberábrázolás aligha alakult volna ki, ha időközben nem alakul át gyökeresen a társadalom, a politika és a szellemi kultúra világa. A művészetben és a kultúrában olyan döntő változások következtek be, mint a középkor után beköszöntő reneszánsz időszakában, amikor az antik világ lett a példa mind az irodalomban, mind a képzőművészetben, és ez kisugárzott az élet minden területére.